Miközben az ÉDI csapatának veszprémi tagjai a Pannon Fíling filmfesztiválon segédkeztek, tatabányai önkénteseink (Ancsa és Wica) a TASLI csoport színeiben az Iránytű Kampány részét képező Közöd Kávéház megvalósításán dolgoztak. Egy újabb sajtómegjelenésről számolhatok be az ide tévedő olvasóknak:)
Lufik szimbolizálták az előítéleteteket, amelyeket szombaton a Tatabányai Segítők Ligája, azaz a TASLI szervezte tolerancia kávéház résztvevői eresztettek az égbe. A Közművelődés Házában tartott beszélgetésen bemutatkozott a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, azaz a DIA és a TASLI is.
Megtudtuk, a TASLI tíz fiatalja rendszeresen jár a Szent József Napközi Otthonba, hogy különböző programokat szervezzenek. Emellett önálló akciókat is tartanak, mint például a szombati beszélgetés. A toleranciára alapértékként tekintettek a résztvevők. Megállapították, a család, a média és a kortárs csoportok tudnak leginkább hatni az esélyegyenlőség felé.
Kiderült, a kérdés nem is egyszerű, hiszen például a mozgáskorlátozottaknak lekerekített járdaszél a vakoknak veszélyeket hordoz, mert észrevétlenül kisétálhatnak rajta az úttestre. Többen megjegyezték, a legnehezebb azt kezelni, hogy a szombatihoz hasonló rendezvényeken azok nem vesznek részt, akiknek legnagyobb szükségük lenne a tolerancia megismerésére.
A beszélgetés végén a fiatalok kipróbálhatták, milyen érzés kerekesszékben ülni, vagy vakon, egy fehér bot segítségével a lépcsőzni. A rendezvény végén lufit vettek a kezükbe, és mint előítéleteiket, szélnek eresztették azokat.